12. Petőfi Sándor verseinek korabeli, kéziratos másolata.

1850 nyarán Petőfi verseinek kizárólagos kiadója, Emich Gusztáv hozzálátott az eladdig publikálatlan, 1847 és 1849 között született művek nyomdai előkészítéséhez. A tervezett kiadások között szerepelt egykötetes és kétkötetes változat is, „Újabb költemények (1847-1849)” címmel. Jól ismerve a cenzúra működését, Emich már az előkészítés során jelentős önbírálatot gyakorolt. Ennek következtében a forradalomhoz köthető darabok teljesen kimaradtak a kötetből, „Az apostol” és más költemények pedig kihagyásokkal, adott esetben önkényes módosításokkal kerültek a nyomdába. A hatalomnak azonban ez nem volt elég: bezúzásra ítélték a kiadványt. (Ebben közrejátszhatott Emich forradalmi lapja, a Reform is.) A szakirodalom sem tudja, hány példányt sikerült megmenteni. Az egykötetes változat egyetlen teljes, címlappal is rendelkező példányát a Petőfi Irodalmi Múzeum őrzi. Ezt a darabot maga Emich mentette meg. A kétkötetes variánsból – amely csak formátumában tér el az egykötetestől – két példány ismert: egy szintén a PIM-ben lelhető fel, ami a Petőfi Társaság gyűjteményéből származik, egy pedig az Országos Széchényi Könyvtár törzsgyűjteményében található. Utóbbit egy nyomdász az inge alatt csempészte ki az üzletből, majd Szász Károly adományozta a Nemzeti Múzeumnak ezzel a feljegyzéssel: „Emich-féle 185..-diki (kettős) kiadásának negyedrétű alakjából, a rendőri megsemmisítésből megmentett (talán egyetlen) példány.”
Arany János is szeretett volna egy példányt. 1852. július 13-án így írt Lévay Józsefnek:
„Ha tehát, barátom, kezedre ejtheted, / Úgy, per sundám bundám, ha szerét teheted: / Könyvét megszerezve, kérlek, hogy zsebre tedd, / A jó isten, és én, megfizetjük neked. / Sőt ha lehetséges kettőt szerezz ollyat, / Azaz egy kisebbet, ítem: egy nagyobbat; / 1ooz [Szász] Károly úgy kíván neked, mentül jobbat, / Ugy hiszem: megérted; nem kell írnom többet.”
Azt, hogy Arany miként jutott hozzá a kötethez, csak elbeszélésekből ismerjük. A nagyszalontai hagyatékban ugyanis semmilyen Petőfi-kötet nem található; ezek feltehetőleg a Voinovich Géza által őrzött gyűjteménnyel pusztultak el Budapest bombázásakor. A visszaemlékezések szerint Arany nagykőrösi tanártársa, Szilágyi Sándor rendelkezett egy kétkötetes példánnyal. Ezt Aranyra bízta, amit azután diákjai, Lauko Károly és Csurgai László lemásoltak. Utóbbi később felkerült a fővárosba, az egyetem orvosi karára iratkozott be. A saját másolt példányát ide is magával vitte, ahol megbízható hallgatótársainak kölcsön adta másolásra. Ezek egyike volt tételünk lejegyzője, Strosz Ernő, a zsombolyai kórház későbbi igazgató főorvosa.
Az első oldalra ezt írta fel: „Petőfinek ezeket a költeményeit 1857-1858. év telén, mint első éves orvostan-hallgató írtam le tanulótársam Csurgai László kezeírása után, aki azzal adta át nekem, hogy Kőrösön volt tanára Arany János íratta le többekkel s úgy vele is e költeményeket – biztatva őket, hogy új barátaik körében terjesszék ezeket, hogy mentül biztosabban megmaradjanak, mint olyanok, melyeket akkoriban kinyomtatni nem volt szabad.”
Tételünk egy rendkívül izgalmas irodalomtörténeti emlék. Megbecsültségét mutatja korabeli, díszesen aranyozott vászonkötése és aranyozott lapélei.
831 beírt oldal. Kelt: (Pest), 1857-1858.