top of page
(Habsburg) II. Mátyás (1557-1619) magyar király által aláírt oklevél.

(Habsburg) II. Mátyás (1557-1619) magyar király által aláírt oklevél.

Czobor Mihály a második felesége révén rászállott, elzálogosított Ung vármegyei Szerednye kiváltására hetesi Pethe Lászlótól tizenkétezer ötszáz forintot vett kölcsön, amelyért cserébe a várat hitelezőjének kötötte le. Az uralkodó Czobor szolgálataiért megerősítette Szerednye birtokában és vállalta adósságának megtérítését Pethe László számára.

Czoborszentmihályi Czobor Mihály költő, diplomata, katona. Részt vett a tizenötéves háború harcaiban, fontos köztisztségeket töltött be, majd Bocskai közeli embere, a zsitvatoroki béke egyik aláírója volt. Az irodalomtörténet Héliodorosz Aithiopika című művének Charicliaként emlegetett fordítása miatt tartja számon, amelyet Balassi és Zrínyi költészete közötti összekötő kapocsként értékel. A művet később az ő szövege alapján dolgozta át és fejezte be Gyöngyösi István.

Papíroklevél, papírfelzetes viaszpecséttel. Az iratot Lépes Bálint nyitrai püspök, kancellár is ellátta kézjegyével. Enyhén foltos, a hajtogatások mentén japánpapírral javított szakadással, apró szöveghiánnyal.

Kelt: Pozsony, 1608. XII. 6.

    bottom of page